Történt reggel a trolin, munkába jövet, hogy nézegettem az arcokat, és azon morfondíroztam kinek van bérlete, kinek jegye és ki az, aki már a koránál, vagy valamilyen más oknál fogva mentesül a jegy illetve bérlet vásárlása alól? Továbbmentem (gondolatban is), már nem a trolin lévő emberekre figyeltem, hanem a barátaimra, ismerőseimre, ismerősök ismerőseire, mégis hány ember jut eszembe, aki ne próbálna bliccelni a BKV-én. Hogy én mennyi történetet hallottam a legkülönfélébb megoldásokról: a diákigazolvány matrica vásárlásán át, a rokkantsági kedvezményen keresztül, a kismamabérleten túl, a sima egyszerű „fogom a kezemben a vonaljegyet, ha meglátom az ellenőrt (akiket manapság egyre nehezebben lehet kiszúrni a tömegből) lyukasztok”-ig.

Micsoda izgalommal járhat ez? Néhányan akadnak csak olyanok, akik ne próbálnának valami trükköt bevetni. Bizony, sokkal nagyobb hajlandóság van a „más megoldás” megfizetésére. Mert azt sem adják ajándékba ám, ára van! Az elmesélésekre hagyatkozva helyenként nem is olcsó.

„-De... még mindig jobban megéri!!!”

Nem csodálkozunk, sőt valójában azt gondoljuk, hű de ügyes, feltalálja magát, megoldja, milyen élelmes, életre való. Ezzel egy időben sejlett föl bennem a ködös Albion, London, a buszok, a double decker-ek, amiket mára már ugyan modernizáltak, mert ott is minden változik, de lógni azt nem lehet. Nem jut eszükbe, mert szabályok vannak. Betartják, betartatják! ...sokakban már kész is a válasz: -hiszen ott jobban élnek, nálunk az átlagfizetésekhez képest nagyon drága az utazás, stb. És tényleg, de vajon, ha nem volna „olyandrága”, akkor máris becsületesek lennénk? És... ha itt ez a „szabály”, akkor az ’Angol’ itt is szabálykövető? Talán csak idő kérdése, és ez a szabály is megtanulható?

Nem magyarázok, csak felvetek: Vajon, ez a reggeli drukk kihatással lehet a munkára, vagy már drukk sincs? Felmerül-e vajon a munkaadókban, hogy bizonytalanul, izgulva, ingerülten, vagy már beletörődve is kezdődhet a munkanap?